Go to Top

Rólunk

Az offline:on 2001-ben alakult színházi társulatként. Az első 15 év előadásai elsősorban a cirkuszművészet elemeire, kifejezésmódjára épültek. Alkotómunkánkat már a kezdetektől erőteljesen meghatározta a szokatlan díszlet, a magasság előadásaink elmaradhatatlan eleme volt. Egyedi hangnemünket a cirkusz, a kortárs tánc és a fizikai színház sajátosságainak felhasználásával alakítottuk.

2016 végétől a cirkusztól távolodva kísérletezésünk során egyre hangsúlyosabbá váltak a különleges, egyedi, saját tervezésű és készítésű gépek, szerkezetek, melyek gyakran produkcióink kiindulópontjaként szolgáltak. Törekvéseink egy eddig még definiálatlan fogalom, a gépszínház víziójának megvalósítása felé haladtak.
Előadásainkat ötletes konstrukciók, nyers anyaghasználat, színház és installációs művészet ötvözete jellemezte, mely sokrétűségnek köszönhetően egyedülálló atmoszférát teremtettünk. A társulat közösségi alkotómunkával dolgozott, így kiemelt szerepet kaphattak az előadók egyéni képességei és ötletei.

2018-ban a színházat elhagyva előtérbe került a már korábban is meghatározó installáció. Projektjeink ettől kezdve már nemcsak az előadóművészet területére korlátozódnak: furcsa konstrukciókat, különleges díszleteket, szokatlan szerkezeteket készítünk és működtetünk. Munkáink egy sajátos kreatív szemléletet közvetítenek, s lehetőséget nyújtanak, hogy a megszokottól eltérő nézőpontból tekintsünk a világra.


Szervezeti háttér:
A Prizma Kollektíva Kortárs Összművészeti Közhasznú Egyesület az offline:on működtető szervezete. Az Egyesület fő célja összművészeti előadások létrehozása és kortárs alkotók támogatása.

Prizma Kollektíva Kortárs Összművészeti Közhasznú Egyesület
Székhely: 1222 Budapest, Nagytétényi út 48-50.
Levelezési cím: 1064 Budapest, Vörösmarty utca 59. 3/24
Képviseli: Glass Benjamin Dirk, egyesületi elnök
Adószám: 18201323-1-43
Bankszámlaszám: 11600006-00000000-39221010
IBAN: HU86 1160 0006 0000 0000 3922 1010

Oszd meg másokkal!
FacebookTwitterGoogle+Share