Vaserdő

Az emberek általában vízszintesen járnak-kelnek. Jönnek-mennek ide-oda, kapkodnak, loholnak, nyüzsögnek. Be az irodába, ki az irodából, fel a kiskosztümöt, le a kiskosztümöt. Hajszolják magukat. És mindezt párhuzamosan a talajjal, vízszintesen teszik – mondhatjuk, ez a civilizációs rutin! Néhányan azonban minden nehézség ellenére felhagynak ezzel a rutinnal, és elindulnak fölfelé.

Az előadás fő témája a monomániás emberi hajsza, a mára népszokássá váló jól szituált, kommersz, koffein szagú rohanás. A koreográfia a munkavégzés monotonitásából, a kiüresedett, állandósult gesztusokból építkezik.

Mi is végezzük a dolgunk, jövünk-megyünk, épp csak egy kicsit másképp. Elhagyva a talajt, függőlegesen, főleg fölfelé. A hajsza változatlan, de a helyszíne szokatlan.

A térbe függesztett acél rudak a cirkuszban elterjedt kínai rúd eszköz egy variációja. Ez egy elég kényelmetlen rekvizit típus, de pont ez az, amibe a három szereplő beleszeretett. Nem a hétköznapi rohanások megszokott terepe, de végül azzá válik, és nagyon különösen mutat rajta a hajsza. Az alkotó-előadók a furcsa eszközök formálta térben teszik meg a tőlük telhetőt.

Képek

Alkotók, előadók: Bardóczy Ilka, Glass Ben, Téri Gáspár

Fény: Pelle Zoltán

Zenei szerkesztők: Mózes Zoltán, Téri Gáspár

Promó videó: